2024.3.29 | Aguszta

Szelektíven

Van, aki meggyőződésből gyűjti szelektíven a szemetet és van, aki azért, mert muszáj, de a lényeg ugyanaz: minél több hulladék legyen újrahasznosítva.
Az otthoni szelektív gyűjtés sokak számára legnagyobb akadálya a helyhiány. Valóban elrettentő lehet például az IKEA kétajtós szekrényt elfoglaló szelektív hulladékgyűjtő rendszere, de máshogy is megoldható a szelektálás. Először is: nem kell mindent a konyhában gyűjteni. Ha van a lakásnak egy félreeső része, egy szekrény az előszobában, garázsban, oda is be lehet tenni három nagyobb szelektív hulladékgyűjtő zsákot vagy dobozt, amibe külön gyűjthetjük a papírt, a műanyagot és az üveget (a fémet ma már szinte mindenhol együtt gyűjtik a műanyaggal). A konyhában Szelektív hulladékgyűjtő zsákokSzelektív hulladékgyűjtő zsákokpedig bőven elég két kisméretű kuka, egyikbe a kommunális hulladék megy, a másikba pedig minden, ami szelektálható, hogy ne kelljen minden papírfecnivel a lakás másik végébe rohangálni. (Persze ha van hova tenni, a zöldhulladékot is gyűjthetjük külön.) Ha megtelt, vödröstül vihetjük a zsákokhoz, vagy akár rögtön a szelektív hulladékgyűjő konténerekhez is. Ennek a legnagyobb előnye (azon túl, hogy sokat tettünk a bolygóért), hogy alig keletkezik kommunális hulladék, főleg, ha a zöldhulladékokat komposztálni tudjuk. Az egyéb ételmaradékokat pedig (saját állat híján) össze lehet gyűjteni a szomszéd kutyusának. Így garantáltan nem fog semmi büdösödni a szemétben, és még barátokat is szerezhetünk, egy-két négylábú személyében biztos.

És hogy mit hová dobjunk? www.szelektiv.hu
Papír hulladék
Szelektíven gyűjthető:
- újságpapír,
- kartondobozok összehajtva,
- tiszta csomagolópapírok,
- irodai papírhulladékok, telefonkönyv,
- szórólapok és reklámkiadványok
- papírpohár, levélpapír,
- ablakos boríték (a celofánt és a tűzőkapcsot az újrafelhasználás során eltávolítják),
- pizzás doboz (tisztán)
- italos karton (Az italos karton gyűjtése városonként változhat, ezért érdemes a következő címen figyelemmel kísérni: www.iksznet.hu

NEM gyűjthető szelektíven:
- zsíros, szennyezett papírok, műanyag borító,
- indigó, faxpapír
- használt egészségügyi papírok
- pelenka

Műanyag hulladék
Szelektíven gyűjthető anyagok:
- ásványvizes és üdítős PET palackok (Tapossa laposra!))
- elöblített tejfölös és joghurtos poharak,
- műanyag zacskók, reklámtáskák műanyag fóliák,
- PP és HDPE jelzésű kozmetikai szeres flakonok
- hungarocell
- italos karton ( Az italos karton gyűjtése városonként változhat, ezért érdemes a következő címen figyelemmel kísérni: www.iksznet.hu

NEM gyűjthető szelektíven:
- vegyszeres, zsíros flakonok,
- fogkefe,
- műanyag játékok,
-
videó-, és magnókazetta, CD/DVD lemez
 

Fém hulladék
Szelektíven gyűjthető:
- alufólia,
- fém konzervdobozok,
- fém zárókupakok
- fém csomagolódobozok (üdítős, sörös, konzerves)

NEM gyűjthető szelektíven:
- ételmaradékkal szennyezett konzervdoboz

Ne dobjunk bele: pl: nem csomagolási fémhulladékot, barkácsolásból megmaradt hulladék fémdarabot, mert újrahasznosításuk jelenleg nem megoldott!

F
ehér üveg
Szelektíven gyűjthető anyagok:
- ásványvizes üveg, bébiételes üveg, fehér borospalack, fehér borosüveg, fűszerüveg, ketchupos üveg, konzerves üveg, konzervüveg, konyakosüveg, fehér likőrösüveg, öblös díszüveg, fehér pezsgőspalack, fehér pezsgősüveg, átlátszó sörösüveg, szeszespalack, szörpös üveg, üdítős palack, üdítősüveg, üvegáru.
Az üvegeket tisztán, műanyag és fémtető nélkól dobjuk a gyűjtőbe.

NEM gyűjthető szelektíven:
- ablaküveg,
- tükör,
- villanykörte,
- hőálló üvegtál,
- szemüveg,
- neoncső,
- orvosságos üvegek

Színes üveg
Szelektíven gyűjthető:
- színes (zöld, barna, sárga) italos, parfümös, konzerves üveg

NEM gyűjthető szelektíven:
- színezetlen, azaz fehér üveget, drótszövetes üveget, katedrálüveget, kerámiát, porcelánt.
- orvosságos üvegek

Kapcsolódó cikkek